Kérdéseid vannak?

Megnéztél 1-2 videót és felkeltette az érdeklődésed valamelyik projekt, illetve

a közösségi finanszírozásában rejlő páratlan anyagi lehetőség?

Hello én Adél vagyok,

Több mint 2 éve követem és építem aktívan a decentralizált rendszerek világát, különösen a Mosaic Galaxy ökoszisztémáját.
De nem mindig volt ez így…

Néhány éve még én is kívülről néztem ezt az egészet. Elfogadtam azt, amit a legtöbben: hogy „nagyobb erők” döntik el, hogy mi egyén szinten merre haladunk – gazdaságilag, pénzügyileg, digitálisan.

Aztán egy ponton megálltam.

Épp passziváltattam az egyetemen, amikor elém került egy alternatíva. Egy új világ, ahol a pénzügyi szabadság, az identitás és adatvédelem nem luxus, hanem valóban elérhető bárki számára.

Hirtelen jött az ismeretlenből a Mosaic – és ez mindent átírt.

Küldetésem, hogy legalább egymillió magyar emberhez eljuttassam a decentralizált rendszerek jelentőségét és gyakorlati használatát, miközben bemutatom a Mosaic Galaxy projekt által kínált értékeket és lehetőségeket.

Akik most, időben lépnek, nem csak anyagi értelemben kerülhetnek előnybe, hanem teljesen függetlenek lehetnek a régi játékszabályoktól.

Szeretném átadni azt az értékes információt és tudást, amivel egy könnyedebb, biztonságosabb, szabadabb és függetlenebb életet építhetsz fel.

Készen állsz? Mutassuk meg a világnak, mire képes egy erős közösség.

Build the future together

defiuniverse.info@gmail.com

Minden üzenetet elolvasok és igyekszem 1 órán belül válaszolni.

+ 36 30 464 1164

Hívj bátran, ha kérdésed van vagy elakadtál – elfoglaltság esetén visszahívlak!

Legyél Te is a belső kör tagja.

Csatlakozz azokhoz, akik nem csak figyelik, hanem formálják is a jövőt.

Iratkozz fel, és elsőként kapod meg a legértékesebb, gyakorlatban használható tudást a decentralizált világról.

Kövess be a különböző közösségi platformokon, hogy mindennel tisztában legyél és értesülj az aktualitásokról.

KÖZÖSSÉGI OLDALAK

defiuniverse.info@gmail.com

Kérdésed van?

Lépj velem kapcsolatba vagy

kattints ide a HÍRLEVÉLHEZ.


Az oldal nem a Mosaic Galaxy, Bloxico, G6 és a Novalus Prime hivatalos kommunikációs csatornája. Real Seal Verified.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.